A Tico Team 2006. tavaszán egy torockói kiruccanáson alakult meg. Két autóval indultunk neki az útnak, a Ticoval és egy Peugot 407-essel. E sorok írója eredetileg a Peugeotban ült. Egy benzinkút mellett találkoztunk valahol a 4-es út mellett. A Tico késett, mivel az egyik utas, aki a sofőr és büszke tulaj - Marci - mellett akkor már évek óta magának vindikálta a mitfahreri jogokat, (ismét) tudott egy sokkal rövidebb utat.
Legalább egy órát vártunk rájuk. A mitfahrer, Flóra azonban ezúttal elszámította magát: Zsófi és Balázs ugyanis nem érezték a kihalt gyártelepeken, ösvényeken, vasúti töltések mellett vezető földutakon átvezető rövidebb utat annyira kalandosnak (gondolom Zsófi nem tudott rendesen hamuzni és sörözni sem olyan vicces, ha a doboz mindig az ember fogának verődik), mint inkább idegesítőnek. A Marci és Flóra közötti kommunikáció - hát, hogy is mondjam - kívülálló számára nehezen elviselhető hangtartományáról (gügyögés illetve sipákolás), illetve a használt szókincsről már nem is beszélve.
Mire odaértek a benzinkúthoz, már vágni lehetett a feszültséget: Marci próbált olyan mi sem történt mosollyal, fesztelenül, lazán viselkedni. Flóra magas fokú védekező reflexei beindultak és nekilátott a Tico az út további részére szóló elhagyásának előkészítéséhez, vagyis fájó lábaira és hátára panaszkodott, melyek már napok óta sajognak mert megerőltette őket, a feje is fáj. Jó lenne a nagyobb, kényelmesebb, rendesen fűthető autóban ülni, vetette fel egy 10 perccel később. Zsófi szótlanul cigizett, Balázs inkább nem kérdezte meg: Mi baja van a Zsónak? Így inkább helyet cseréltem Flórával, és átültem a Ticoba.
Ez a lépés olyan - országos jelentőségű - események láncolatát indította el, amit egyikünk sem láthatott előre. A Tico Team nevet is eredetileg csak azért találtam ki, és a többiek azért vették át, hogy ha már nekünk szarabb, mert nem egy kényelmes, modern autóban ülünk végig egy 12 órás utat, akkor legalább mi jó fejek vagyunk, egy csoport. Persze ez akkor vicc volt. Aztán komoly lett, nagyon komoly.
